A friss nyugdíjasok gyakran áradoznak arról, hogy mekkora örömükre szolgál, hogy végre az ébresztőórájukat a szemétbe dobhatják, és a napjaikat olyan tevékenységekkel tölthetik el, amelyeket ténylegesen örömtelinek találnak. Azonban – amennyiben valóban őszinték hozzánk –, a legtöbb ilyen ismerősünk a nyugdíjba vonulás pénzügyi aspektusát kissé megrázónak tartja.
A most következő pontok talán túl banálisak lehetnek a jómódú, magas megtakarítási rátával rendelkező nyugdíjasok számára, azt azonban ne feledjük, hogy a felmerülő egészségügyi költségek jelentős ingadozási tényezőt jelenthetnek az idő múlásával.
Már a tényleges cash flow-szükséglet felmérése is egy trükkös dolog. Míg a nyugdíjasoknak gyakran azt tanácsolják, hogy úgy kalkuláljanak, hogy a munkából származó jövedelmük 75-80%-át fogják elkölteni nyugdíjas éveikben, addig David Blanchett, aki jelenleg a PGIM-nél, korábban pedig a Morningstar-nál dolgozott, egy tanulmányában kimutatta, hogy a nyugdíjasok között hatalmas eltérések lehetnek a jövedelemhelyettesítő arányokban – olyan tényezőket figyelembe véve, mint a nyugdíj előtti jövedelem és a megtakarítási arányok, amelyek kulcsfontosságú ingadozási tényezőként szolgálnak. Blanchett megállapításai alapján a magasabb jövedelmű, nagyobb megtakarítással rendelkező háztartásoknál a nyugdíjazás előtti jövedelem mindössze 60%-ára (vagy még ennél is kevesebbre) lehet szükség a nyugdíjas évek során, míg az alacsonyabb jövedelmű, kevesebb megtakarítással rendelkező háztartásoknál ez az arány megközelítheti akár a 90%-ot is.
Beláthatjuk, hogy így nagyon nehéz pontosan megjósolni a tényleges jövedelemhelyettesítő szükségleteket – még abban az esetben is, ha megpróbál minden nyugdíjaskori kiadást fillérre pontosan kikalkulálni. Az előre nem látható kiadások, mint például az egészségügyi költségek, évről évre megváltoztathatják a kiadásokat valós mértékét. Mivel azonban a várható jövedelemszükséglet a nyugdíjjövedelem kirakós játékának kulcsfontosságú eleme, hasznos, ha a lehető legreálisabb számadatokkal állunk elő, miközben azt is figyelembe vesszük, hogy a saját kiadásaink az idő múlásával megváltozhatnak.
Íme a legfontosabb lépések, amelyeket ehhez a kalkulációhoz el kell végeznie:
1. lépés: Találjon egy reális alapszintet
A jövedelem-helyettesítő arány meghatározásakor a legfontosabb kiindulópont az Ön munkajövedelme. Ha közel áll a nyugdíjhoz, és arra törekszik, hogy nyugdíjas korában is hasonló életszínvonalat tartson fenn, mint amilyen a munkában töltött idő alatt volt, ésszerű a jelenlegi fizetését kiindulási alapként használni. Ha azonban Ön fiatalabb – tegyük fel 40 éves –, bölcs dolog lehet, ha a nyugdíjtervezéshez feljebb tolja az alapjövedelmét, mert a jelenlegi jövedelme nem biztos, hogy tükrözi azt, amit majd nyugdíjba vonulásakor szeretne költeni. Nem csak arra számíthat, hogy az évek múlásával életszínvonal-emelkedés miatti kiigazításokat kap, de idővel a karrierje is magasabb fizetést eredményezhet. Ahogy Blanchett a tanulmányában megjegyezte, az átlagos főiskolai végzettségű egyén 50%-kal magasabb fizetést fog keresni nyugdíjba vonulásakor, mint 25 éves korában. Ez fizetésnövekedés az alacsonyabb iskolai végzettségűek esetében jóval mérsékeltebb.
2. lépés: Vonja le a megtakarítási arányt
A következő lépés a személyre szabott jövedelemhelyettesítő arány kiszámításához az, hogy megnézzük, a fizetésünk hány százalékát takarítjuk meg – vagy várhatóan mennyit fogunk megtakarítani a nyugdíjba vonulásunkig –, majd ezt levonjuk az alapfizetésünk összegéből. Az egyik ok, amiért a magasabb jövedelműek jellemzően alacsonyabb jövedelemhelyettesítő rátával rendelkeznek, mint az alacsonyabb jövedelműek, az az, hogy az előbbiek a munkában töltött évek alatt a fizetésük nagyobb százalékát tudják megtakarítani; kevesebbet kell a fizetésükből az alapvető megélhetési költségek finanszírozására fordítaniuk. Egy olyan háztartás, amely a jövedelmének 20%-át takarítja meg, annak a jövedelemhelyettesítő rátája rögtön 80%-ra csökken, még a tervezett életmódváltások, például a lakás kisebbre cserélése nélkül is. Ha több év választja el a nyugdíjba vonulástól, könnyen előfordulhat, hogy a várható jövedelem növekedése végül teljesen felborítja ezt a megtakarítási arányt.
3. lépés: Nettó jövedelemmel számoljon és vonja le az adókat
Először is, ha eddig bruttó jövedelmét vette alapjövedelemnek, akkor ebből levonhatja az adókat, hisz a már meglévő megtakarításai után nem feltétlenül kell adót fizetnie. Avagy, ha megtakarítását legalább 10 évvel a nyugdíjba vonulás előtt megkezdte, akkor nem kell kamatadót fizetnie.
4. lépés: Vonja le a várható lakhatási költségek változását
A lakhatási költségek egy másik olyan tétel, amely jelentősen változhat a nyugdíjas évek alatt. Azt tervezi például, hogy jelzáloghitel nélkül vonul nyugdíjba? Vagy esetleg átköltözik, vagy valamilyen módon kisebbre cseréli a jelenlegi lakását? Bár a leépítés fő célja az lehet, hogy a lakáseladásból származó bevételt a nyugdíjpénztárába helyezze, ennek az lesz az egyik üdvös hatása, hogy ezzel együtt csökkenek a biztosítási, közüzemi és karbantartási kiadások is.
Természetesen nem minden háztartásnál csökkennek a lakhatási költségek a nyugdíjas évek alatt; egyes nyugdíjasok maradnak az elsődleges lakóhelyükön, miközben második lakást is vásárolnak, ami valójában növeli a teljes lakhatással kapcsolatos kiadásaikat. Az önálló életvitelű és a támogatott lakhatást biztosító intézmények gyakran magasabb költségekkel járnak, mint a saját otthonban élők költségei.
5. lépés: Az életmódbeli változások figyelembevétele
A nyugdíjtervezési útmutatók gyakran sürgetik a nyugdíjasokat, hogy vegyék figyelembe az egyéb kiadásaikban bekövetkező változásokat, például az ingázást, a munkahelyi ruházkodást és a munkahelyi étkezéseket. Egyes háztartások esetében ezek a kiadási változások minimálisak lehetnek, másoknál azonban jelentősebbek. Blanchett a tanulmányában a korábbi kutatásokat idézte, amelyek szerint az élelmiszer-költségek az egyik olyan kiadási tétel, amely valószínűleg a legnagyobb mértékben csökken a nyugdíjba vonuláskor. Az egyik tanulmány szerint a háztartások élelmiszer-kiadásai 5-10%-kal csökkennek a nyugdíjba vonulás után, míg egy másik, hasonló felmérés 6%-os csökkenést mutatott ki. A kutatók feltételezése szerint a nyugdíjasoknak nem csak arra van több idejük, hogy otthon készítsenek ételt – ellentétben a munkával töltött évekkel –, de arra is több idejük van, hogy bevásároljanak az élelmiszerboltokban.
A lakhatási költségekhez hasonlóan az életmóddal kapcsolatos kiadások sem garantáltan csökkennek a nyugdíjba vonuláskor, ezért ne is feltételezzük, hogy az Öné is csökkeni fog, anélkül, hogy a számokat tüzetesen átnéznénk. Ha a nyugdíjaskori teendők listáján nagy utazások vagy drága hobbik szerepelnek, előfordulhat, hogy az olyan tételeknél, mint az élelmiszer, a költségek csökkenését a máshol jobban megnövekedett kiadások ellensúlyozzák.
6. lépés: Adja hozzá a magasabb egészségügyi költségeket
Eddig arra összpontosítottunk, hogy a nyugdíjasok milyen módon számíthatnak arra, hogy nyugdíjas korukban csökkennek a kiadásaik. De van egy fontos terület, ahol valószínűleg növekedni fognak, mégpedig az egészségügyi ellátás területén. Egy nemrégiben készült Fidelity tanulmány szerint egy amerikai nyugdíjas házaspár átlagos egészségügyi kiadásai 315 000 dollárra rúgnak, és ez a szám még nem tartalmazza a hosszú távú ápolással kapcsolatos kiadásokat.
Érdemes azt is megjegyezni, hogy a Bureau of Labor Statistics fogyasztói árindex számításai szerint az idős háztartások fogyasztási kosarának jóval nagyobb részét teszik ki az egészségügyi kiadások; az idősebb felnőttek átlagosan kiadásaik 12%-át fordítják egészségügyi kiadásokra, míg ez a szám az általános lakosság esetében kevesebb mint 9%.
Ezenfelül a nyugdíjasok életciklusa során ezek a kiadások általában emelkedő tendenciát mutatnak. Az élet későbbi szakaszában jelentkező magasabb egészségügyi költségek az egyik fő ok, amiért Blanchett azonosította az általa csak „nyugdíjas költség-mosolynak” nevezett jelenséget. Ez azt a tendenciát jelenti, amikor a háztartások kiadásai közvetlenül a nyugdíjba vonulás után (amikor az utazásra és szabadidőre fordított kiadások is megugranak) viszonylag magasak, a nyugdíjas évek közepére egyre csökkenek, majd az életük vége felé az egészségügyi költségek növekedésével ismét emelkednek. Ha nem rendelkezik hosszú távú ápolásra szóló biztosítással, és különösen ebben az esetben, még most ismerje fel, hogy a háztartás teljes egészségügyi kiadásai drámaian megugorhatnak az Ön vagy partnere életének végéhez közeledve!
7. lépés: Számolja hozzá az inflációt és egy egészséges „ad hoc-tényezőt
Az egyes tételek tényleges átdolgozásával sokkal közelebb kerülhet a valós jövedelemhelyettesítő arányhoz, mintha olyan hüvelykujjszabályokra hagyatkozna, mint például a 75% vagy 80%-os jövedelemhelyettesítő arány. Ugyanakkor érdemes azzal a tudattal közelíteni a feladathoz, hogy a jövőbeli kiadásaival kapcsolatban sok mindent nem tud még előre megjósolni. Az infláció az utóbbi időben gyorsan emelkedett, különösen az élelmiszer- és energiaárak terén, ami nyilvánvalóan hatással van a nyugdíjas kiadásainkra és a tervünk egészére. Nehéz elképzelni, hogy az infláció a jelenlegi szinten marad, de azt is irreális feltételezni, hogy az árak innentől kezdve jelentősen csökkenni fognak.
A hosszú távú ápolás költségei jelentik a legnagyobb kockázatot azok számára, akiknek nincs erre szóló biztosításuk, vagy akiknek a biztosításuk meghatározott juttatásokra van korlátozva. Sok idős ember keveredik olyan helyzetbe, hogy segítenie kell felnőtt gyermekeinek vagy azok családjának, ami váratlanul megnöveli a nyugdíjas évek pénzügyi kiadásait. A lakástulajdonosoknál is előfordulhat, hogy véletlenszerű időpontokban költséges és váratlan javítási számlák merülnek fel. Mindezen tényezők mindegyike eltérítheti kiadásait attól, amire előzőleg számított. Az ilyen nem várt kiadások lehetősége amellett szól, hogy a saját jövedelemhelyettesítő arányát egy kicsit magasabbra tolja, hogy a tervezés során jusson majd némi mozgástér.
