Próbált már valaha nyugodt maradni egy hullámvasúton? Az egyszerűen lehetetlen. A szívverése szinte biztosan nem fog lelassulni, miközben fejjel lefelé száguld egy közel 50 méter magas, tekergő pályán.
Ugyanez igaz akkor is, amikor azt nézzük, ahogy az életünk megtakarításai egyszerre elpárolognak, miközben körülöttünk a látszólag racionális emberek káoszról, pánikról és betegségekről beszélnek. Ilyen esetekben teljesen normális dolog szorongást érezni.
Befektetőként folyamatosan azt hallgatjuk, hogy maradjunk nyugodtak a piaci viharok idején. A szorongás csökkenti a kognitív képességeket, a kockázattűrő képességet és az önbizalmat, így az nem ideális érzelmi állapot egy befektető számára. Azonban az, hogy egy ilyen piaci szituációban próbáljunk meg teljesen megnyugodni, talán mégsem leghasznosabb tanács, amit kaphatunk. Elmondom, miért.
A „Maradjon nyugodt!” egy valóban rossz tanács!
Dr. Alison Wood Brooks harvardi kutató szerint az emberek túlnyomó többsége úgy véli, hogy a teljesítménytől való szorongással (nyilvános beszéd, matekvizsga stb.) úgy lehet a legjobban megbirkózni, ha megpróbálunk megnyugodni. Azt gondoljuk, hogy a nyugodt lelkiállapot segít jobban elvégezni a feladatot. De vajon tényleg mindig sikerül megnyugodni, amikor próbára tesszük magunkat? Brooks kutatásai szerint abszolút nem!
Brooks 2014-ben egy tanulmánysorozatot tett közzé, amelyben összehasonlította a küzdési stratégiák hatékonyságát a stresszhelyzetekben elért teljesítményeredményekre. Olyan emberek, akik nagy szorongással járó eseményekkel (például éneklés, matekvizsga vagy nyilvános beszéd) szembesültek, különböző küzdési stratégiákat kaptak, majd a feladat teljesítése alapján értékelték őket.
Brooks több vizsgálaton és különböző módszereken keresztül „átértékeltette” az emberekkel az érzelmeiket a feladat végrehajtása előtt. Az egyik csoportnak azt a feladatot adták, hogy amikor megkérdezik tőlük, hogy hogy érzik magukat, mondják azt, hogy „nyugodt vagyok” és ezt egyszerre próbálják is elhinni. Egy másik csoportnak pontosan az ellenkezőjét mondták, nekik azt kellett mondaniuk, hogy „izgatott vagyok”. A harmadik csoportnak azt mondták, hogy „szorongok”, egy negyedik kontrollcsoportnak pedig nem adtak utasításokat arra vonatkozóan, hogy hogyan is kell válaszolniuk.
Mostanra már biztosan kitalálták, hogy melyik irányba ment a dolog. Azok az emberek, akik megpróbálták elhitetni, hogy nyugodtnak érzik magukat, nem tudtak nyugodtá válni, ahogy azt a szívritmus és az önbevallott érzelmek alapján utólag megítélték. Ezzel szemben azok az emberek, akik megpróbáltak izgatottá válni, képesek voltak rá. Úgy tűnt, hogy az a tény, hogy az izgalom fiziológiája olyan közel áll a szorongáshoz, segített nekik könnyebben véghez vinni az érzelmi váltást. Ez az izgalom pozitívan hatott a teljesítményre és ennek eredményeként az "izgalom" csoportba tartozó emberek teljesítettek a legjobban.
Hogy világos legyen, az izgatott emberek nem éreztek kevesebb szorongást, de több izgalmat éreztek és ez a pozitív érzelmi töltés növelte a teljesítményüket. Azok, akik izgatottak voltak, jobban teljesítettek azokban a feladatokban, amelyek miatt szorongtak, mint azok, akik vagy megpróbáltak megnyugodni, vagy azok, akik egyáltalán nem próbálták átformálni a szorongásukat.
Lehet-e a félelem szórakozás?
A szorongás megemeli a szívverést és nyugtalanságot kelt a szervezetben. Az izgalom szintén megemeli a szívverést és nyugtalanságot okoz a testben. A két érzelem feltűnően hasonlónak tűnik, azzal a különbséggel, hogy a szorongást negatívnak érezzük és negatív eredményekhez vezethet, míg az izgalmat pozitívnak érezzük és akár javíthatja is az eredményeket, mint például az iméntihez hasonló teszteken.
Az ötlet itt az, hogy ha azt tudjuk mondani magunknak, hogy inkább izgatottnak érezzük magunkat, mint szorongónak, akkor jobban átvészeljük a gyomorforgató eséseket a piacon.
Legyen szó háborúról, elszabadult inflációról, emelkedő kamatlábakról, meghibásodott ellátási láncról vagy bármi másról, szörnyű napokat (heteket, hónapokat) fogunk látni a piacon. Befektetőként teljesen normális dolog megijedni. Ez így van rendjén. Ahelyett, hogy nyugodtak maradnánk, kezeljük úgy, mint egy hullámvasutat és a félelmet alakítsuk át szórakozássá.
Hogyan kell csinálni?
Régebben utáltam a hullámvasutakat. Az a néhány alkalom, amikor rávettek, hogy felüljek egyre, behunytam a szemem, összeszorítottam a fogaimat és csak számoltam a másodperceket, amíg véget nem ért a kör. Számomra ez az élmény igazi kínzás volt, aminek az égvilágon semmi haszna sem volt. Miért tenné bele magát valaki önként egy ilyen helyzetbe? Nem értettem.
A lányom, mint kiderült, az izgalmakat keresi. Így amikor elmentünk vele egy vidámparkba, választás elé kerültem: vagy csalódást okozok neki vagy felszállok életem legextrémebb hullámvasútjára. A lejtő felfelé teljesen függőleges volt, a kanyarok és a fordulók pedig fejjel lefelé mentek. Tudtam, hogy ha fel akarok szállni erre a hullámvasútra, akkor bizony meg kell változtatnom az érzéseimet, méghozzá azonnal.
Úgy döntöttem, hogy egyfajta bátorságpróbaként kezelem a dolgot. Olyan helyzetbe fogom magam hozni, amely garantáltan ijesztő és az irányításomon kívül eső lesz és nem hagyom, hogy a félelem eluralkodjon rajtam. Úgy döntöttem, hogy ezúttal jelen maradok, az adrenalint a forrásánál ragadom meg és az izgalomba vezetem. Nyitott szemmel, a pillanatban gondolkodva, a félelem helyett az izgalomnak akartam engedni, hogy átjárjon. Ahelyett, hogy blokkolnám az élményt, inkább magamba szívom és megtalálom benne a szórakozást. Ebben az izgatott gondolkodásmódban elmerülve egyáltalán nem lepődtem meg, amikor egyenesen az első két helyre vezettek.
Becsatoltam magam és választottam egy dalt, hogy azzal is az érzelmeimre koncentráljak. Aztán megkezdtük a lassú felkúszást az első csúcsra. Nyitva tartottam a szemem és azt mondtam magamnak: „Izgatott vagyok!”. Amikor felértünk a csúcsra és szembe néztem a majdnem függőleges lejtővel, azt gondoltam: „Hajrá! Gyerünk!”.
Ordítottam. Nevettem. Még jobban sikítottam. Éreztem, ahogy az érzelmek intenzitása betölti az érzékeimet és még többet is. Mire véget ért az út, már igazán élveztem és sokkal bátrabbnak éreztem magam, mint azelőtt valaha. Micsoda rohanás! Készen álltam arra, hogy újra útra keljek.
A technika, amit alkalmaztam, mindössze az volt, hogy egyszerűen azt mondtam magamnak, hogy izgatott vagyok, miközben valójában féltem. Ez az egyik olyan technika, amelyet Brooks is alkalmazott a tanulmánya résztvevőivel. Egy technika, amely jóval könnyebb, mint gondolnánk! Mivel a testünk már izgatott, az agyunk hinni fog nekünk. Ez a fajta módszer nekem különböző helyzetekben is bevált, úgymint a nyilvános beszéd, a vizsgák, az üzleti pályázat – és igen, a befektetéseimben is.
Az izgalom észreveszi a lehetőségeket
A félelem és az izgalom közötti különbség jelentős. Ahogy Brooks rámutat:
„Azok az egyének, akik szoronganak, hajlamosak a jövőbeli események lehetséges negatív kimeneteleire összpontosítani és úgy vélik, hogy ezek az eredmények nagyobb valószínűséggel következnek be.” (Lerner & Keltner, 2001; Raghunathan & Pham, 1999)
Ezek a hiedelmek ahhoz vezetnek, hogy a szorongó egyéneknek alacsonyabb az önbizalmuk, kockázatkerülőbbek, mint a semleges állapotban lévő egyének és közvetlenül a teljesítményfeladatok előtt és közben küzdenek a kognícióval. (pl. Eysenck, 1992; Gino et al., 2012)
Ezzel szemben az izgatott állapotban lévő egyének hajlamosak a közelgő események lehetséges pozitív kimeneteleire összpontosítani és úgy vélik, hogy több pozitív eredményt érhetnek el. (Ashby, Isen és társai, 1999; Aspinwall és Taylor, 1997; Brown és Curhan, 2013; Fredrickson, 2001; Jamieson és társai, 2010; Scheier, Weintraub és Carver, 1986; Schnall, Roper és Fessler, 2010) – Brooks, 2014
Más szóval a félelem a fenyegetéseket, az izgalom pedig a lehetőségeket keresi.
Félelem esetén a piaci esések olyan szorongást és „Mi lenne, ha?” forgatókönyveket váltanak ki, amelyek a legnyugodtabbakat is megijesztenék közöttünk. A másik oldalon, amikor izgatott vagyunk, az agyunk a lehetőségeket keresi és hisz az optimista kimenetelekben. Ha tehát a piac esése miatt félelem érzet helyett izgatottak tudunk lenni, akkor például azon kaphatjuk magunkat, hogy nagyobb árengedmények után kutatunk olyan vállalatoknál, amelyeket korábban meg akartunk ugyan venni, de akkor éppen túlértékeltek voltak stb.
Amikor az új koronavírusjárvány piaci ijesztgetéssé vált, le kellett küzdenem a késztetést, hogy csökkentsem a portfólióm kockázati kitettségét. Tudom, hogy jobban tenném, de a félelem természetes reakció a fenyegetésre. Így hát a hullámvasútra gondoltam. A belső monológom azt mondta: „Na tessék ... hajrá!”, és egy csodálatos dolog történt. Elkezdtem nyugodtnak érezni magam. Szó szerint mulattatott az egyenlegem öt számjegyű csökkenése, ami egyébként egy nap alatt történt és végül azt mondtam magamnak: „Ez a hullámvasút. Sikíts, ha kell, de te választottad, hogy itt legyél. Egy igazi rocksztárnak fogod érezni magad, amikor egyszer vége lesz!”
Aztán reggeli közben azt mondtam a tizenéves lányomnak, aki éppen azt próbálja eldönteni, hogy hogyan fektesse be azt a kis örökségét: "Figyelj, ki kell választanod néhány céget, mert nem tudom, mikor lesz ennél jobb lehetőségünk arra, hogy ilyen remek áron vásároljunk, mint most!".
Erre két évvel később ismét emlékeztetnem kellett magam, amikor a piac a Fed kamatemelésről szóló bejelentésére válaszul korrekciós területre zuhant. Jegyezzük meg! A félelem elad. Az izgalom vásárol. Ez a szorongás újraértékelésének ereje. Használjuk ki!
